2012. december 10., hétfő

Keratív élménybeszámolóm


Kalandom Katalóniában


Amikor 2012 tavaszán Erasmus pályázatot nyertem, még arról sem volt fogalmam, hogy Barcelona mennyire különálló része Spanyolországnak. Nem tudtam, hogy itt a hivatalos nyelv a katalán, nem pedig a spanyol. Ez – ráeszmélés után – kicsit megijesztett, ugyanis egy nyelvet is éppen elég nehéz befogadni három hónap alatt, nemhogy kettőt. Márpedig itt az emberek, ahogy sejtettem, nem igazán beszélik az angolt; pont, ahogy Magyarországon. Ezzel akkor szembesültem először, amikor landolás után jegyet segített venni egy dolgozó.

A repülőút érdekes volt. Fentről még egyszer elbúcsúztam a Margitszigettől, a Gellérthegytől, amiket még kiszúrtam a magasban. Aztán felrepültünk a felhők fölé, ahol már kandikált a Nap; a 2 órás út nagyjából így telt. Felhők és felhők. Landoláskor hirtelen elkezdett gyorsan verni a szívem, amikor megpillantottam az első pálmafát! Aztán el is csüggedtem, amikor a pálmafákat sorra gyárépületek és fentről fém dobozoknak tűnő raktárak váltották fel. Nem, ez nem tett túl jó benyomást, meg kell, hogy mondjam.

A reptéren Luca és Leó várt rám; szerencsére volt annyi eszem, hogy összeismerkedtem levélváltásokban minden magyarral még nyáron, akik az UB listáján szerepeltek, mint Erasmus diákok. Lucával együtt találtunk szállást, így mindig volt velem valaki, aki segíteni tudott az anyanyelvemen. A többiekkel is jól megvoltunk, állítani merem, hogy barátok lettünk. A magyar csapat itt nagyon erős lett. Én próbáltam többször is strandröplabdázós eseményt szervezni, és folyamatosan másoltuk be a meghívókat a közös facebook csoportba, de mintha csak mi öten lettünk volna igazán aktívak. A külföldiek jókat nevettek, ha hallottak minket beszélni és nevetgélni. Ezek szerint a magyar nyelv vicces! J

A mentorrendszer nem az igazi. Sőt. Én a 2012-es tavaszi félévben mentor voltam az ELTE-TÓK-on, ahol sok mindennel (pl. szervezettség, kommunikáció, információáradat) nem voltam megelégedve. Ehhez képest, ami Barcelona-ban van, állítom: a magyar rendszer a TÓK-on kiváló! Elmesélem, hogy kezdődött minden:

Szeptember 16.-án landoltam, másnap volt a Welcoming Session (bocsássátok meg, ha néha angol kifejezéseket használok, de vannak dolgok, amik bugyután hangzanak magyarul, vagy nehéz végiggondolnom, hogy mi a megfelelő magyar fordítása). Az irodát segített megtalálni Luca mentora. Gondoltam is magamban, ha minden mentor ilyen lelkes és segítőkész, akkor baj nem lehet. Az iroda előtt csak nemzetközi diákok álltak, nehéz volt kiszúrni, hogy ki mentor és ki Erasmus diák.

Én voltam a névsorban a 13. név és csak az én mentorom nem jelent meg. Van-e összefüggés? Szomorú voltam. Az ülés után persze kiderült, hogy a két késő közül az egyik lány az én mentorom, úgyhogy nagy ismerkedés vette kezdetét. Az első benyomások ellenére azt kell mondanom, hogy az én mentorom a legaranyosabb, legaktívabb, legpörgősebb és legmegbízhatóbb mentor volt a csapatban! Mondhatjuk úgy is, hogy ő volt az egész idei Erasmus szekciónak a mentora, ugyanis a többi mentor így a hetek alatt eltünedezett. Elena nagyon odatette magát, és látszott rajta, hogy élvezi. Mintamentor.

Kaptunk katalán szótárat, diáknaplót, egy papír és egy kemény fedeles mappát az UB jelképével. Mindenki ezekkel mászkál a városban, egy ideig én is a kezemben vittem, hogy mindenki lássa: én igazi UB diák vagyok itt Barcelona-ban! Ha már mással nem tudtam igazolni. Ugyanis nem kaptam meg a Student Card-omat a mai napig sem. 




Az első hét furcsán telt. Megismerkedtem egy új érzéssel, a honvággyal. Nem is igazán honvágy, csak tudatában lenni annak, hogy hátrahagytam a drámaszínpadot, a két röplabda csapatot, és a csoporttársaimat, a családomat, a kutyát meg a cicákat, és a budapesti őszt… nehéz volt megemészteni. A többiek nehezen értettek meg engem. Nekik nem volt mit otthagyni, ők sokkal jobban ragaszkodtak inkább maradni Barcelona-ban, mint hazamenni.

Aztán megszoktam én is, hogy itt vagyok. Megszoktam, hogy zárható szobám van, megszoktam, hogy nincs fürdőkád, és megszoktam, hogy eltűnt a poharam. Még sosem éltem másokkal, mint a családom. És még sosem főztem magamnak pudingon és virslin kívül semmit. Itt elég sok mindent elsajátítottam, olyasmiket, amiket egy 23 éves embernek alap, hogy tudnia kell. Már nem félek beletenni a húst a forró olajba. J Megtanultam magamnak bevásárolni; megtanultam kiszámolni, hogy melyik nap mit fogok enni és mikor mi fog elfogyni, amit pótolni kell. Nagyjából hetente kijártam a Diagonal Mar-ban lévő Alcampo-ba (Auchan-ba), mert az tűnt a legolcsóbbnak. Körülbelül 20 eurót hagytam ott minden egyes ilyen bevásárláskor. Nem rossz az arány. Persze nem szabad forintba átszámolni soha, mert az ember agyvérzést kaphat az összegek láttán. Csak viszonyítani.

Van Barcelona-ban egy Primark nevű ír bolt, sajnos a nevetségesen alacsony áraival rászoktatott a rendszeres vásárlásra. Magyar fizetés-barát divatáruház. De tényleg! 
Például ezt a ruhát 


13 euróról árazták le 5 euróra.

Aztán ott van még a Tiger a kedves kis dán giccseivel, persze praktikus dolgokat is találni, meg kreatív érdekességeket, játékokat kicsiknek és nagyoknak, matricákat, zoknit, műkakit, egyszóval mindent, ami relatíve fontos. Karácsonyra egész jól be lehet itt raktározni ajándékokból.

Természetesen nem hagyhatom szó nélkül Barcelona nevezetességeit sem. Kinek mi jut eszébe először? A Güell-park? A Sagrada Família? What else? Szépen sorban megmutatom, hogyan vagy miként fedeztem fel a turisztikai látványosságokat, miért ajánlom, vagy épp miért nem ajánlom.


Parc de Güell

Megérkezésem napján Lucával elmentünk egy nagyot sétálni, és véletlenül belebotlottunk a Güell-parkba. Nekem speciel semmit nem mondott ez a név. Sosem voltam lelkes Barcelona fan; se festőkről, se írókról, se építészekről nem tudtam semmit, maximum annyit, hogy van egy nagyon jó focilabda csapat, ami més que un club. No, nem gond, azért voltam ott, hogy tanuljak!
Hát ez a Güell-park egy ritka zsúfolt valami. Én elhiszem, hogy híres meg szép meg különleges meg güell, hiszen a saját szememmel is megbizonyosodtam róla, de hogy itt mennyi turista van, az valami elképesztő. Nappal. Éjjel pedig alig van kivilágítva, mintha nem is a Güell-park lenne. Este kapott egy Gellérthegyhez hasonló hangulatot. Güellérthegy.
Meg kell hagyni – már amennyit láttam belőle -, csodaszép park. Közkedvelt közös-fénykép-készítő-hely. Ha hegyezzük a fülünket, néha magyar szavakba is belebotlunk. Az irányt érdemes a messzi távolból hallatszódó zenei performanszok felé venni, hogy belebotolhassunk például egy helyi punk bandába:



A park flórája és faunája leginkább pálmafákból, agávékból, kaktuszokból, papagájokból és kínai turistákból áll. 

Azért idebiggyesztek néhány képet, nem mintha nem lenne tele velük a google. 



















La Sagrada Família

Ez egy gyönyörű épület. Micsoda munka lehetett ezt így felépíteni! És még mindig nincs készen. Sosem lesz készen. A daruk már szinte jól néznek ki mellette, annyira hozzánőttek az épület látképéhez. Sok helyütt kibukkan a városban, ezzel támpontot adva, ha épp irányunkat feledtük.
Szerencsém, hogy szeptember utolsó hétvégéjén egy La Mercé nevezetű ünnep uralkodik a városon, amiben idén részem is volt. Videóval felvettem a Sagrada Família oldalára vetített fényshow-t, bár nyaktörősen tudtam csak feltölteni, a kisebb modern kütyükkel csak egy mozdulat megfordítani.



Be sajnos nem jutottam, mert 13 euróért valahogy nem volt kedvem, de a képeslapokon így is meg tudtam nézni a belteret. Szép.










Estadi Olimpic de Montjuïc

Magyarul: az olimpiai stadion a Montjuïc-hegyen. Bizony, én akkor még pici baba voltam, amikor is 1992-ben Olimpiát rendeztek Barcelona városban. Hatalmas, égig érő emlékmű jelzi nekünk, hogy hol találjuk. Érdemes egyszer felmászni és körbesétálni, bár inkább sportrajongóknak jelent élményt. Akik viszont fényképezni szeretnek nagyon, azoknak kiváló hely látképek készítéséhez. A környékén található néhány múzeum és egy zöld arborétum kis patakkal, veteményessel. Érdemes az Espanya térről elindulni felfelé, itt-ott mozgólépcsőbe is botolhat a járókelő.
Egyébiránt, ha már szóba került a Plaça Espanya, akkor megemlíteném, hogy a La Mercé záróműsora, a hatalmas tűzijáték itt került megrendezésre, amire természetesen  minden jóra való katalán elment megnézni. 


Mi is ott voltunk!





Mercat de la Boqueria


Na, ez egy hatalmas piac a La Rambla-n! Nem semmi hely! Van itt minden! Agy, szemgolyó, meg mindenféle furcsa gyümölcs, birkabél, sok büdös hal meg rák, legyező árusok, és persze a kihagyhatatlan 1 eurós gyümölcs sűrítmények!
Itt nagyon fontos, hogy take care of your belongings, mert nagyon sok a tolvaj. Ezt a mondatot a metróban többször is elismétlik, nagyon kedves a TMB-sektől, hogy figyelmeztetnek angolul is.
Ezen a piacon nagyon sok a turista, könnyű eltévedni. A 2 eurós gyümölcstálat nem ajánlom, elég ízetlenek benne a gyümölcsök, az ananász pedig kemény és néha hámozatlan. 
Gombát nem vettem, pedig Katalóniában rengeteg a gomba, elég népszerű eledel. Szeretem a gombát. :)



Gótikus Katedrális







A gótikus negyed csúcspontja, amely a Jaume téren álldogál cseppet sem egymagában. Többet elmondani nem tudok róla, mint hogy gyönyörű. A bélletes kapuzatot mindenki felismerte, ugye?









Egyébiránt arrafelé található ez a két csoda is.







Camp Nou - F.C. Barcelona 




















Idézet egy e-mailből:


„A napom reggel 11 órakor kezdődött. Felkeltem ágyamból, megettem a tegnapról megmaradt uzsonnámat, és ittam egy porkávét. Majd sudokuztam. Aztán annyira eltelt az idő, hogy fél 1 lett és indulnom kellett a Catalunya megállóba találkozni a Noémivel. Onnan fél órás metrózás után (megbeszélés alapján) ellátogattunk az Esport UB nevű helyre, ahol némi információt reméltünk szabadidős röplabdázás és focizás reményében. Hát kaptunk nagy nehezen egy mail címet és egy nevet. Paff. 


Majd elindultunk visszafele a Camp Nou (F.C. Barca stadion) felé! Noémi teljesen be volt zsongva, mert ő vérbeli drukker, majd kiverte a víz, annyira izgult. Kisebb fajta séta után odaértünk a hatalmas stadionhoz. Megtaláltuk a bejáratot! Ez nagy szó. 


Először a Barca boltot vettük észre, ahova természetesen kötelező volt bemenni. Hát hallod nem semmi! Tele mezekkel, táskákkal, ruhákkal, dedikált cuccokkal, ez egy igazi barcamennyország volt!


A kétemeletes bolt háromszori körbejárása, valamint Noémi barcás karkötő melletti döntése után végre elérkezett a nagy pillanat: beálltunk a sorba, hogy jegyet vehessünk a stadionba/múzeumba. Már épp elterveztük magunkban, hogy hát nem nézünk ki 13 évesnek, így 17 euró helyett 23-at kell majd fizetnünk, mire kiderült, hogy a MAGYAR diákunkkal is 17 euró!!! Ennek piszkosul megörültünk! Kezünkben a jeggyel lefotóztuk egymást, majd beléptünk a híres épületbe! Hát, mit ne mondjak, megérte a pénzét, abszolút, egy fillérjét nem sajnálom! Sokat megtudtam a barca csapatról, az ottani foci történelméről (pl. az egész barca futball csapat egy svájci bevándorló srác ötlete volt...), sőt, láttam egy Obama feliratú mezt is, amire egyenesen a Fehér Házból írt köszönő válaszlevelet az amerikai elnök. Poén! :D 


Nagyon igényes, izgalmas kiállítást láthattunk, sok képpel, trófeával, videófelvétellel. A modern technika is nyomott hagyott, ugyanis ilyen kocka alakú tévék vagy mik voltak egymásra pakolva és azon ment egy különleges Unicef video, meg voltak érintőképernyők is, rengeteg (vízszintes, függőleges). /ah, közben fura állagúra melegítettem a krumplipürémet.../. A vízszintes érintőkön nagyon nagy gólokról és trükkökről lehetett videót nézni, mind fekete-fehéret régről, mind mait, a függőleges felületen pedig volt, ahol nemzetek zászlói sorakoztak fel, rájuk nyomva kiadott egy listát, amin a külföldi barca játékosok nevei szerepeltek. Elég sok magyar játszott már az F.C. Barcelona-ban. Egy nevet nem tudtam akkor még, miért, de nagyon megjegyeztem: Kubala László. (később fontos lesz)
Majdnem megtanultam a barca indulót is, annyit hallottam. Itt tényleg vérbeli drukkert faragnak abból is, aki fikarcnyit sem konyított előtte az egészhez. De igazándiból jó hangulatú lett ez a kiállítás. Tetszik nekem. Néztem az óriás tévéken a jó kis gólokat és néha azért libabőrös lettem én is, izgultam, hogy bemegy-e a labda. 

Noéminek persze sokkal, de sokkal többet jelentett ez a hely, neki egy álma volt ez, amire sosem gondolt, hogy egyszer valóra válik. Sőt, este el is mesélte, milyen kalandos módon az utolsó pillanatban derült csak ki, hogy egyáltalán ide kijöhet Barcelona-ba. Náluk rengetegen jelentkeznek erasmus-ra és csak egy kis protekcióval lehet bekerülni. Nekik szerencsére volt, mert nagyon aktívak az ő főiskolájukban. 

Az is nagy álma volt, hogy szerez egy fűszálat a stadionról. De komolyan! :D És a vicc az, hogy NEM SIKERÜLT! akárkit megkértünk (biztiőr, munkás, stb.) senki nem volt hajlandó a kordon mögöttről szedni egy darab rohadt fűszálat! :D Szörnyű. 

Inkább kanyarodjunk csak vissza a komolyabb, fennköltebb részekhez :P Tudod, amikor megláttam végre fentről a hatalmas stadiont... elállt a lélegzetem! Nagyon nagy volt és igényes, szép, és éreztem benne a pezsgést. Ha becsuktam a szemem, szurkolókat éreztem a közelemben és környeskörül mindenhol. Magamban hallottam a zúgolódást, a kommentátort, a sípszót, és láttam játszani az elszánt sportolókat. Érdekes volt. Volt alkalmunk lemenni egészen az aljára, és volt alkalmunk felmászni egész a legtetejére, ülhettünk a kommentátori kabinokban is! Piszok jó volt!

A hely kijárata természetesen a barca boltba vezetett. Útközben még megnéztünk egy fotót, amit rólunk készítettek, ahogy a hatalmas serleget felemeljük a konferenciateremben, mintha mi nyertük volna. Hát, fejenként 12 euróért ki is nyomtatták volna, de tudod, menjenek a búsba... :D A helyet egyébként 2 órakor látogattuk meg és 6-kor jöttünk ki, észre se vettük, hogy eltelt az idő, annyira érdekes volt. Szerintem még soha egy múzeumban sem voltam 4 órán keresztül.

ÉS a poén: láttunk egy szobrot, Noémi nagyon akarta, hogy fotózkodjunk azzal, úgyhogy odaálltunk, lőttünk pár képet. Nézem a feliratot... Kubala... de ismerős... Ladislau Kubala... NOS, A HELYZET AZ, HOGY A F.C. BARCA STADIONJA ELŐTT EGYETLEN FUTBALLJÁTÉKOS SZOBRA ÁLL, ÉS Ő KUBALA LÁSZLÓ, MAGYAR FOCISTA!”




Casa Batlló


Nos, a kép beszéljen helyettem, egy igazi Gaudí műalkotás tárul a turista szeme elé, ha kicammog a Passeig de Gracia egyik metrófeljáróján. Kicsit elszomorít, hogy az alja ékszerüzletként funkcionál.










Hospital de Sant Pau

Ez ismét csak látványos, jó pénzért körbevezetik az embert, de semmi több. Fotogén egy kalyiba, meg kell hagyni azért. Innen csak pár utca a Sagrada Família, és a most következő földönkívüli űrállomás.











Torre Agbar – Glóries





Nem tudjuk, mi ez. Pontosabban én nem tudom, mi ez. Szerintem egy irodaház lehet, vagy csak annak álcázza magát. Mindenesetre ki merem állítani, hogy Barcelona legfényesebb támpontja, ha felülről nézzük.
Maga az épület a Barcelonát átszelő két legforgalmasabb autóút csomópontjában található. Régebbi légi felvételeken nézve jó pofa kis kerek tér, de sajnos a valóságban az egész el van takarva fém falakkal, mint otthon a Keleti Pályaudvar.
Apropó, csak úgy mondom, hogy ezek már a 9-es és a 11-es metrót hosszabbítják, csak úgy mellesleg. 









Arc de Triomf

Nem, ez nem a párizsi Arc de Triomphe, ez nagyobb, szélesebb és csúcsosabb. És szebb. Ami persze ízlés kérdése, de maga az elhelyezés is előnyösebb. Ugyanis egy hatalmas park veszi körbe, ahol megannyi pálmafa, azokon megannyi papagáj adja a hangulatot. Ha végigsétálunk a parkon, belebotlunk az Állatkertbe, onnan továbbmenve pedig a tengerpartra érünk.


Apropó, tengerpart…


Azt hiszem, illene néhány káprázatos képpel irigylésre késztetnem az olvasót. 










A tengerpart - Ciutadella / Villa Olímpica













Hát igen, a világ egy másik pontján ilyen az idő szeptemberben, októberben és novemberben. 
Are you jealous? ;) 
A tömény magyar valóság azért nem olyan káprázatos. Az árak itt az egekbe mutatnak. Főleg az utolsó hetekben kezdtem el érezni, hogy már csak a pénzemet költöm, nagyon új dolgok már nem történtek. Sajnos az egyetemtől kapott ösztöndíjam pont csak a szállásomra volt elég, minden másra magamnak kuporgattam össze a pénzt, már jó két éve. A legtöbb helyen bankkártyával fizettem, soha semmi gondom nem volt belőle. Néha szóltak, hogy: Passport? ID Card? Lecsekkolták, hogy egyezik-e a két név, és aztán mehetett a móka.
Egy jó tanács: ha valaki még nem kötött bankszámlát, és tervez a jövőre nézve külföldre menni, mindenképp fontolja meg a devizaszámlát. Tőlem sajnos elég sok pénzt levettek, amikor a tulajnak utaltam a lakbért, minden egyes hónapban. Nem értek én ehhez, most is csak a szám jár, illetve a tapasztalataimat próbálom megosztani, remélhetőleg valaki hasznára.

Azért jól kifogtam ezt a lakást. Az idegesítő venezuelai lakótársamon kívül semmi számottevő problémám nem volt. A szobám kilátása csodaszép. Látni onnan a Collserola-t, a Tibidabot és az egyetemet. Néha hazaestem egy-egy gyönyörű naplementére. Néha pedig kinéztem az ablakomon és szó szerint nem láttam semmit az esőfüggönytől. Éjszaka a fények megigéznek, és a távolból fociedzések zaja hallatszódnak. Szerencsére az ablakom jól szigeteli a hangot és a hőt.






Tibidabo


Tibidabo az egyik legmeghatározóbb dolog, ami Barcelona-ban történt velem! Egyrészt mert minden reggel ráköszönök, és minden este jó éjt kívánok neki, másrészt mert megnyugtat a szemem egészségét illetően, mert ellátok a vidámparkig, ahol mozog egy játék. Már az első napoktól kezdve vágyakoztam rá, hogy felmehessek oda és megnézhessem. Eleinte azt hittem, hogy egy nagy kastélyt látok, mondjuk olyasfélét, mint ami a DisneyLand-ben van (tekintve a vidámparkot). Később kiderült egyik hűséges barátom, Google segítségével, hogy ez egy templom. Mit keres egy templom egy vidámpark mellett? Pontosabban: mit keres egy vidámpark egy templom mellett? Ahogy Juliá bácsi mondta, azt keresi ott, hogy volt egy nagy üres platz, meg sok turista ember, és akkor az úgy milyen nagy bevételt hoz a városnak, ha építenek egy drága vidámparkot.
A vidámpark nem érdekel. Engem a templom hatalmassága és fénye vonzott oda. Kalandos út vezetett minket oda. Gyuszi akkor már itt volt velem, együtt vágtunk neki egy vasárnap délután. Először a Vall d’Hebron-ra sétáltunk ki, mert onnan indul egy Tibidabo busz, de a buszsofőr azt mondta, hogy az ott nem a megállója és nem az megy oda. Pedig a buszra és a megálló táblájára is az volt írva, hogy Tibidabo. Sebaj, legalább kaptam egy x-edik okot idegeskedni, hogy megint nem értem ezeket a katalán népeket. Fogtuk magunkat és tettünk egy hatalmas kerülőt metrókkal.

Még mindig kérdéses számomra, hogy a Tibidabo név az a városrész, a vidámpark vagy a templom neve-e hivatalosan. A lényeg, hogy leszálltunk Tibidabo megállónál és elindultunk a Tibidabo tábla felé. J
A tábla rossz irányt mutatott, pedig mi követtük a körhinta piktogramot. Nem volt más hátra, mint előre, illetve felfele, amerre láttuk a mindig egyre zsugorodó templomot. De tényleg, minél közelebb voltunk hozzá, annál kisebb lett! Felmásztunk a dzsumbujba, be az erdőbe, át az embernél is nagyobb kaktuszokon és agávékon, keresztül a romantikus csövestanyán, miközben csak sötétedett, csak sötétedett… én féltem ott. Féltem, hogy elkeveredünk a sötétben. Örülök, hogy Gyuszi velem volt és vigyáztunk egymásra. Biztos nagyon idegesítő lehettem egy idő után, mert nagyon sokat gyalogoltunk bele az éjszakába, végeláthatatlan túraútvonalon, én pedig nyafogtam, mint egy kismacska. Utunk sikeresen zárult! A hideg szél dacára felértünk a tetejére – és még elértük a hét órás misét. 



Rengeteg érdekességet rejt még magában ez a város. Szerintem ízelítőnek éppen elég ennyi turisztikai látványosság. A város maga azért is nagyon érdekes, mert nagyjából a fele mérnökien megtervezett négyzet alakú területeken elhelyezkedő épületekből áll. Az óváros, El Raval viszont egy igazi, szűk kis utcákkal átszőtt, gótikus város! Felülről érdekesen néz ki, érdemes rákeresni a Google Earth-szel.

Az utolsó napjaim nagyon nehezen teltek. A tulajról időközben kiderült egysmás simlis ügye, például hogy valakitől kér pénzt, ha vendéget hív napokra, valakitől nem, ennek mi megittuk a levét. Gyuszi 11 napig volt itt és 70 eurót kért érte, a szobatársam anyja 3 hétig volt itt ingyen. És össze-vissza kért mindenfélét, egyszer ezt mondta, egyszer azt! Én három napig nem bírtam aludni és remegtem az idegtől, hogy egyáltalán visszakapom-e a 260 eurós depositomat, amiből végül 235 lett ilyen-olyan mondvacsinált okokból. Először csak 200-at akart visszaadni, mert neki nincs pénze, amíg a többiek nem fizetnek lakbért, és ő különben is most meg van fázva! Engem ez hol a csudába érdekel? Meg hogy nincs még ide új lakó… Nem az én dolgom.

Úgyhogy ezt ilyen „ügyesen” kifogtam magamnak. Elég sokat sírtam az utolsó hetekben. Nagyon kimerültem (igen, nem csak a lábamat lógattam itt három hónapig!), nem bírok egyszerre ennyi nyelvet és mimikát megérteni. Beszéltem itt angolul, németül, magyarul, spanyolul un poco, meg katalánul un poco. Fárasztó.

Most perpillanat azon izgulok, hogy otthon vajon milyen szinten fognak velem balhézni a tanárok, hogy én bezzeg csak nyaralni mentem, aztán három hónapig nem is dolgoztam, meg miért nem jártam be órákra. Én kérek elnézést, hogy szorgalmas diák létemre megnyertem egy ösztöndíjpályázatot külföldre. Én kérek elnézést, hogy az itteni egyetemen 20 kreditnyi tantárgyat teljesítettem angol vagy éppen katalán nyelven. Ez még a jövő zenéje, illetve a holnapok zenéje. Most még szokom a környezetet, a lakásunkban mindennek nekimegyek, járom a várst, tanulom Budapestet. Kíváncsi vagyok az első napomra az egyetemen!

Köszönöm mindenkinek, aki támogatott engem ebben a kalandozó utazásban, és remélem élvezhető volt az írásom. Fényképekért nyugodtan oda lehet hozzám jönni, és bármilyen kérdésre szívesen válaszolok! 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése