2012. december 2., vasárnap

Kanyarodjunk csak vissza a kreatív hobbihoz!

Igen-igen! A katasztrófának besorolható szánalmas énekórák után jöjjön inkább egy kis színkavalkád!

Először is szeretném leszögezni, hogy újonnan rákattantam a pixlr.com oldalon található fénykép mahinálókra, úgyhogy ha bármi rendellenességet, természetellenességet tapasztal a fényképeim láttán a kedves olvasó -  ez van! :) Igyekeztem nem túlzásba vinni, de ami lehet jobb, azt miért ne tegyem jobbá? Ez itt a kérdés. Képeimben a válasz!

Másodszor is bemutatnám kedvenc újonnan elkészült csomózott karkötőimet, melyeket egytől egyik valamelyik, illetve több barcelonai helyszínen csomóztam. Hol a metrón két proxima estació között, hol a Villa Olímpica strandon, hol pedig az UB épületén belül. Hát nem csodálatos? Csak ülök egy napsütötte parkban, néhány pálmafa árnyékában, mit sem törődve a fákon vircsaftoló zöld papagájokkal és a táplálkozásuk közben fejemre pottyanó, bűzös pálmamagvakkal. Én csak csomózok elszántan, mert ez a hobbim, ez nyugtat meg, ettől lesz jobb kedvem, ez mozgatja meg a fantáziámat és ez segít átgördülni az akadályaimon. (nem utolsó sorban ez égeti fel a bőrt a hüvelykujjamon, de ez csekély negatívum.)



Érdemes szót emelnem az itt felvett vizu órám mellett. Ez egy szuper jó óra! A tanárnő is szimpatikus. Az ő angoltudása sem perfekt, de legalább próbálkozik. Tökéletes ellentéte Preisinger tanárnőnek, aki állandóan belenyúlt a munkámba azzal az indokkal, hogy csak nekem akar segíteni, hogy ne legyen csalódás az egész. Emlékszem, amikor belevájta a körmeit a lámámba, amit hosszú percekig formáztam, simítgattam, egyengettem, mert hogy szerinte a lámának loncsos szőre van. Hát egyrészt feleakkorára zsugorodott a lehántolt agyagtól, másrészt kacska lett. De a tanárnőnek anno így tetszett... Logikát nem keresek benne, hogy miért csak az én állatomnál volt fontos, hogy szőre legyen...

Nem, Silvia nem nyúl bele, nem szól bele. Én tudom magamról, hogy nem vagyok jó se rajzban, se festésben, és ő is látja. De nem szól bele, azt mondja: nem csúnya ez, csak más. És ez így van rendjén! Én ezen az órán (Tallers Creatius) nagyon szívesen dolgozom. A hangulat is nagyon jó, nyitott, szabad, színes, fantáziadús, nyugodt légkör. Bár otthon is ilyenek lettek volna a vizu órák, nem mintha nem szerettem volna, csak ez itt jobb. Itt kedvet kaptam rajzolni, és lám, nem is ment olyan rosszul.



No, azért nem szállok el magamtól, ez a fehér hajú Maria hű lett nevéhez, hiszen nagymamámra hasonlít. Köze nincs az előző képen tollal befejezett, mosolygós Maria-hoz, akinek egyébként  azt a történetet találtuk ki a sorba rendezett mimikáihoz, hogy magányos volt, mert a családját baleset érte, aztán vett egy kutyát, aminek nagyon örült, így nem volt már magányos. De a kutya vemhes volt, amin Maria meglepődött, de aztán már boldog volt, hogy még több kisállata lesz. Csak hogy a kutya kölykei kismacskák lettek. The End.
A katalánoknak tetszett ez az olasz-magyar agymenés. Éljen az abszurditás és minden, ami groteszk.






A pillangós feladatot nagyon szerettem.

Ez hazugság.

Állandóan nyafogtam, hogy én neeeeeem tudok festeni, én neeeeeeem akarok festeni, ez nem is hasonlít egy pillangóra, nem akarom én ezt.
Végül a plafonra került többi társaival együtt. Micsoda kitüntetés ez, kérem szépen! A lányok munka közben még le is fotóztak engem, hátha megjön a kedvem.



Aztán voltak ám itt még szeleburdiságok! Például amikor szemet kellett festeni különböző érzelmeket kifejezve (jaj de untam, hogy mindig festeni kellett... tényleg nem vagyok jó benne, nem szeretem, na...). A lányok munkái nagyon jók lettek! Az enyém meg... hát... MÁS. Ahogy Silvia mondaná. (igen, itt keresztnevén szólítják a tanárokat)





És ha már festés, volt nekünk egy Halloween-ünk is itt Barcelona-ban. Én zombie kislánynak voltam kifestve, igaz, nem sok különbség van. Haha. De volt itt minden, kérem szépen, hajfonás, hajvasalás, gennyes málló fogsor, és világító fülbevaló (!), amit Gyuszi készített nekem! Ezt mindenképp meg kell említenem, hiszen életem egyik legkreatívabb ajándékáról van szó! Napokig világított, túlteljesítve önmagát! Úgyhogy nagyon menő partyzombie lettem végül. Viszont ez az arcfesték dolog azért nem lopta magát a szívembe, kenődik ez össze-vissza, nem lehet tőle enni, és nem is finom. Nem értem, hogy bírják ki a kisgyerekek, amikor az egész arcuk ki van festve. Nekem is ki volt festve farsangokon, de nem emlékszem, hogy bírtam. 
Végül megemlíteném, hogy hétfőtől kezdem az utolsó hetem itt, Barcelona-ban. Addig még készül egy nagyon érdekes feladat a vizu órára: papírból kell ruhát készítenem az előre megrajzolt emberalakomnak, amit majd később a valóságban szintén papírból kell majd megcsinálni egymáson. Izgalmasan hangzik! 


További jó alvást, mert ugye 1:11-kor mindenki már édes álmokat él. 


                                                                                               ADIOS! 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése